Még négy év (2010)

 
…Az előttem szólók említették 1945-öt, a felszabadulást, a Második Köztársaság megalakulását, de azt nem: mit éreztünk, amikor végre kijöhettünk az óvóhelyről, és látnunk kellett szeretett városunkat romokban… Aztán összefogtunk, hogy megvédjük házunkat az őszi esőktől. De volt, amikor ellopakodtam otthonról, és bejöttem ide, az ország házába, a hetedik mennyországnak tűnő könyvtárba, ahol még az állandó éhségemet sem éreztem… Évek múltán, a kitelepítés, a komlói munkaszolgálat, a forradalom, az amerikai emigráció és a visszatérés után a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének átvételére léptem be újra ebbe a házba 2004. augusztus 20-án… Nagy élmény volt, hogy kezet foghattam a három legmagasabb közéleti méltósággal. Aztán kézfogások elmaradtak. És akkor tudtam: nagy bajban van demokráciánk. Mert nem elég kikiáltani a köztársaságot, szellemiségéért naponta ki kell állni… Ez a legfontosabb leckénk a Harmadik Köztársaság kikiáltásának huszadik évfordulóján. Húsz évvel ezelőtt azt híttuk, hogy eljött az ígéret földje. Most pedig be kell látnunk: igaza volt Mózesnek, amikor negyven évig bolyongott népével, hogy kihaljanak azok, akik hozzászoktak a szolgasághoz… /Hátsó fülszöveg/

Gondolatok Bitó Lászlónak a Harmadik Magyar Köztársaság
kikiáltásának 20. évfordulóján elhangzott ünnepi beszédéből

---

 

Tartalomjegyzék online elérhetőségekkel:

---

 

Interjúk

Látogatóban Bitó Lászlónál, aki 56-os regényét félretette, s helyette Káin történetén dolgozik
(Tanka László – 2008. április–június)

Milyen a „jó halál”? Mi a közös az emberi szemben, a bibliai történetekben és a jó halálban?
(Sebes Katalin interjúja – 2009. december)

Istennel vagy nélküle – a Biblia évében
(Szigethy András – 2009. február)

Szem és lélek. Szénbányából limuzinba – Bitó László kutatóorvos, író
(Szatmári Zoltán – 2007. április)

Alkatilag baloldali. Bitó László világhírről és világnézetről
(Sándor Zsuzsanna – 2007. január)

„Emberhez méltóan haljunk meg”. A 75 éves Bitó László szerint el kell fogadnunk az élet végességét
(Bóta Gábor – 2009. szeptember)

Egy író hitvallása
(Bitó László öninterjúja – 2009. tél)

---

 

Függelék (Bitó Lászlóról és könyveiről)

A vallásközi eretnek. Bitó László hetvenöt éves
(Gábor György – 2009. szeptember)

Bitó: „Csináljunk pozitív élményt a halálból!”
(Szegő Péter – 2009. január)

Szabadulás a halálfélelemtől. Gondolatok Az utolsó mérföld című könyv kapcsán
(dr. Vankó Zsuzsa – 2008)

A remény mitológiája (Kertész Ákos – 2009. április)

Erkölcsi mesék. Bitó László: Áldott vagy, Káin!
(Takács Ferenc – 2009. május)

Bitó László: Áldott vagy, Káin!
(Borbély Szilárd – 2009. december)

---

 

Előszó

2004-ben jelent meg az első gyűjteményes könyvem, Nekünk kell megváltanunk magunkat. Egy humanista hitvallása címen a 70. születésnapom alkalmából. Több munka volt, mint amire számítottam – és nemcsak a szerkesztői, V. Bálint Éva, Bodor Pál és Szigethy András, hanem számomra is –, az írások kiválasztása, összegyűjtése és nyomdakész digitális változatának elkészítése.

„Csak később, a könyv meleg fogadtatásának, pozitív visszhangjának hatására gondoltam, hogy talán 75. születésnapomra, 2009 őszére mégis összeállíthatnánk hasonló válogatást újabb írásaimból. Ez megnyugtatóan távoli feladatnak tűnt” – írtam a két év múlva, tehát a tervezettnél három évvel korábban megjelent hasonló, Ahogy láttam… 2004–2006 – Két reményteljes, de nehéz év című gyűjtemény előszavában, amelyet így fejeztem be: „Nehezen elviselhető, az igazságot és az emberi méltóságot rendszeresen semmibe vevő két év volt ez. Gyakran éreztem elkerülhetetlennek, hogy megszólaljak. Legalább saját lelkiismeretem megnyugtatására. Remélem, 2009-ben már csak lidércnyomásos álomként rémlik fel emlékezetünkben ez a két esztendő: a rendszerváltást követő, rendszeres kormányváltások gyötrelmes, pazarló és megosztó végjátéka. A magam részéről ezt az időszakot szeretném lezárni ezzel a kötettel.”

2009-be vetett (75. születésnapomra utaló) reményem nem vált be. A nagyon éles, mindkét oldalon túlígérgető 2006-os kampány után a Fidesz, amely második választási kudarcát szenvedte el, minden addiginál gátlástalanabb, szakadatlan támadássorozatot folytatott még négy éven át (részben ez ihlette új könyvem címét) a ballib kormánykoalíció ellen, ellehetetlenítve a munkáját. Demokráciaigényemet mindennél mélyebben sértette, amikor az ellenzék a legszélsőségesebb elemekkel – futballhuligánokkal és 10 neonácikkal – is szövetkezve meghiúsította 56-os forradalmunk méltó nemzetközi megünneplését is, amint tüntetésekkel és kiprovokált utcai harcokkal próbálta kikényszeríteni a kormány lemondását. Ebben éveken át nem járt sikerrel – jórészt mert a kormány elégséges (de valójában soha el nem ismert) támogatást kapott ballib értelmiségiektől. Már amennyire erre alkalom adódott az egyre zsugorodó, még nem teljesen jobboldali médiában.

Ennél azonban a Fidesz hosszú távon sokkal többet ért el: a folyamatos nyomás alatt a két kormányzó párt rengeteg hibát követett el, és felőrlődött. Igaz, a nagyobbik csak halálközeli állapotba került, de ezzel kétségtelenül lezárult egy korszak, amelyben gyakran éreztem a kényszert, hogy meg- vagy felszólaljak – mint ahogy az elkövetkező években is nyilván érezni fogom. Már csak azért is, mert – mint ebből a kötetből is kiderül – túl a politikai jellegű publicisztikán, mindig foglalkoztatnak kulturális és egyéb társadalmi kérdések, valamint az élet méltó befejezésének – az eutelia, a hospice és az eutanázia – kérdésköre is.

Ezeknek a cikkeimnek azonban csak töredéke kerülhetett be ide, hiszen a más-más helyen megjelent szövegek elkerülhetetlenül tartalmaztak ismétléseket. Köszönettel tartozom szerkesztőimnek, hogy ezeket, amennyire lehetett, kiszűrték. Kérem azonban olvasóim elnézését legalább a gondolatköri ismétlésekért, amelyek abból adódnak, hogy kérésemre betettek több, egyazon témával foglalkozó írást, interjút, mivel ezek gyakran gondolkodásom evolúcióját is illusztrálják. Az olvasó persze könnyen megtalálhatja a tartalomjegyzékben minden témakör időrendileg legaktuálisabb szövegét, mielőtt az előzményekhez fordulna.

Ez a kötet kétségtelenül lezár egy korszakot, de mint az utolsó hónapokban megjelent és többnyire itt is olvasható írásaim tanúskodnak róla, rendíthetetlen optimizmusom – hitem az ember alapvető jóságában, a társadalmi evolúció során kiválasztódott együttműködési hajlamunkban, demokráciaigényünkben – a beköszönő korszaktól is elvárja, hogy a társadalmi részvétel egyre szélesebb körökre terjedjen ki.

A történelem viharai, sőt még kisebb fuvallatai is mindig más és más népeket, rétegeket, csoportokat emeltek magasba, részesítettek előnyben, addig kirekesztetteket vontak be az aktív részt11 vevők körébe. A mostani földcsuszamlás is behozott új elemeket, amelyeket most radikálisnak, szélsőségesnek tartunk, de idővel a többségük kétségtelenül belesimul a normális politikai paletta sokszínűségébe.